"November huszadikán, mikor minden szürke és vizes, olyan erővel jött belém az érzés, olyannyira, hogy rosszul lettem tőle. Ismered az ilyen rosszulléteket?
Szédültem és a tér közepén elhánytam magam. Tudtam, hogy egyszer jön valaki és el kell neki mondanom. Nem gondoltam volna, hogy Te leszel az."
Egy év.
Zárás, kezdet.
Mi történt veled ez alatt? Csend...hosszú, majd beszélgetés.
Papírhajó.
Félsz még?
Akkor engedj el.
Drága G.!
Ezek a sorok most neked szólnak, meg azoknak, kik olvasnak és/ vagy ismernek minket. Tudod, ma este rájöttem arra a tényre, hogy alkotni tényleg nem etikus. Bár jelenleg ezt is leszarom. Szétvet az ideg, dúlnak a hormonok, vagy igazából a fasz tudja, de rohadt nagy a zsizsgés ideát a női oldalon.
Ma frankón rendben volt minden.
Tényleg, kiderült, hogy tudok úszni, nem is olyan rosszul. Mondjuk
úgy 80%-on, az első 500 méternél ez nem is olyan megdöbbentő...
Mindegy. Persze Te tudod, hogy nem az. Hiszen erről beszéltem
körülbelül öt órán keresztül...jó a már megszerzett kis játékainkat
egy vitrines szekrényben nézegetni.
Aztán itt van ez a szoba, szeptember óta a Szállás. Szállás kivert, megalázott és lecsúszott kiskutyáknak, kiket agyonvertek háromszor a gazdik, kidobták az esőre satöbbi. Ismerjük a sztorit mindketten. De mi, idióta hülye barmok befogadjuk őket. Megsimogatjuk a kis fejüket, megtanítjuk őket pacsit adni. Aztán mikor már nemcsak reflexből csóválják a farkukat, aljas és számító módon belédmarnak. Ott ahol fáj.
Tudod G. utálom ezt. Azt képzelik, ha jól trógerkodnak kísértésbe jövök, és velük élek tovább. Ám ahelyett, hogy megszabadulnék tőlük vagy egyszerűen csak kihajítanám őket az ajtón, nagy seggberúgások közepette, csak szimplán kihajítom őket a Megváltóról elnvezett piacra...Mindenki kibaszott Godot-ra vár.
Ezért nem etikus, hogy ezt most kiírom, hiszen benne lesz. Benned és bennem. Leírod elmondom. Még nem nézed, de én már látom. Pletykálnak. Az emberek hülyék...
A mélyvíztől félek, pedig tudok úszni. Csak tudod, szar mikor látod a lábad alatt lévő mélyésget és az egyszerűen lehúz. -mondtam nem is olyn rég M.-nek. Aztán ma, -pedig nem is mentem tengerpart közelébe, csak a biztonságos város határain belül mozogtam-, mégis belecsobbantam e tengerbe. Nem, mintha nem számítottam volna rá, hiszen egy hónapja erre gyúrok. De mégis félek...nem baj. Jól úszom, a cápák meg bekaphatják.
Igazából jelenlét kell, meg kiállás. Mély levelgő: egy-kettő-három. És holnap jó lesz, fejben lejátszom, kimegyek, és siker lesz. Majd nyomok nekik valami performanszt, ahol alkotó és befogadó összeér. Mert ez az egyetlen, ami működhet a játékban.
Azt mondják, ha reggel eldöntöd,
hogy jó kedved lesz, akkor jó kedved van egész nap. Ha napközben
elszaródik az ütemezés, mivel reggel eldöntötted, hogy jó kedved
van, nem érdekel. Ha mosolyogsz a világra, visszamosolyog
rád.
Ennek az értelme a mai napra lefordítva: egy meghívás, egy bon-bon, egy email. Jelenleg nem kell több.
Szegénykém két hónapig beteg volt, nem működött a táccspadja, aztán mikor átjött D.,- mert áthívtam- úgy gondolta, hogy meggyógyul. Vagy D. gondolta úgy, hogy meggyógyítja. Alapvetően az eredmény a fontos. Bill Gates meg bekaphatja.
Kik vagyunk, Honnan jövünk és hová
megyünk? Mi a valóság?
Amit általam valóságnak hittem, az
most már valóságosabbnak látszik, mint amit
gondoltam.
Az most valótalannak látszik. Ezt
nem lehet megmagyarázni. És bárki, aki túl sokáig próbálkozik,
bárki aki túl sokat tölt a magyarázat megtalálásával, örökre
elveszik a misztérium csavaros útvesztőiben.
A kvantumfizika, röviden fogalamzva
a lehetőségek fizikája.
És legyen ennyi elég mára.
V:
- Engem már nem érdekelnek a
hétköznapok, és magasan szarok a nagyképű bonyolultságra.
Nyomasztó, hogy ma este -akárcsak az összes többin- mennyi
baromságot zagyváltam össze. Tudod, ha kibogozom a szálakat
rájövök, hogy az élet alapvetően értelmetlen, ugyanakkor szükségem
van arra, hogy becsapjam magam. Emiatt nem lehet részem semmi
emberiben. Se barátság, se szerelem. Évek óta nem beszéltem
senkivel, és az a legszörnyűbb, hogy nem is a magam teremtette torz
világ rabszolgájává lettem, hanem csak sodródtam. Hogy
belecsapódjak egy ismeretlen ismerősbe. Szünet.
G. : - Tudod, most ahogy így hallgatlak, rá kell jönnöm, hogy bármennyi emberrel veszzük körbe magunkat. Mert hát az ember társas lény ugye, és vagyunk olyan intelligensek, hogy a hozzánk hasonlóakkal szóba állunk, rá kell, hogy jöjjek, hogy mennyire kibaszottul egyedül vagyunk ezen a világon.
Mindig megjárom a magam útját, ha a fürdőszobáról van szó. Általában maradandó károsodásokat szenvedek, ha találok ott valamit, ami nem odavaló. Ilyen volt tavaly az az eset. A zuhanyzótálcával. Mindenki ismeri a történetet. ( Aki nem annak majd egyszer majd elmesélem. Vagy kiteszem, amit G. írt róla. Mert szépíti a valóságot.) Ma valami más történt. Eddig csak legendákat hallottam A Takinéniről, ki 65'-óta takarít itt, és Wc-kefével súrolja a parkettát, és használt vízzel mossa le a bútorokat. Empirikus tapasztalatom nem manifesztálódott egészen a mai napig:
Még félig alszom, mikor feltépi az
ajtót. Kopogás nélkül. Csak bejön. Ő most takarítani fog. Időm
nincs felébredni, kapok egy rosszalló nézést. " Ezek a mai
fiatalok..." Aztán elvonul a zöld köpenyében a fürdőszobába.
Kinyitom az ablakot, hallom hogy Takinéni a Szomorú vasárnapot
dúdolja. "Milyen kedves..."-gondolom magamban és felöltözöm. Pont
elkészülök mikor belép.Porszívó bekapcsol, erősödik a Szomorúság.
Két perc alatt kiporszívózik, Közben rosszallóan méreget. Csend.
"Mára végeztem. Egy hét múlva jövök, remélem nem hagyok itt
semmit."- és becsukja az ajtót.
Igazából tényleg nem hagyott itt
semmit...Mindent itt hagyott. Sőt még hozzá is tett Belépek a
fürdőbe. A wc ülőkén összesöndörgetett hajdarabok bámulnak rám,
miközben az ülőke barnás-vegyszeres nedvességtől fénylik.
Öklendeznem kell. Beledobom a hajat a wc-be, és realizálom, hogy
végig van fröcskölve ugyanilyen barnás trutyival. Nem értem a
helyzetet, de már masszív hányingerem van. Kezet mosnék, de ahogy
megfogom a csap tekerőjét, érzem, hogy a kezem alatt morzsolódik a
súrolószer és iszonyatos kénes bűz terjeng
mindenhol.
Két lehetőségem van. (Mert már kopog V., hogy be szeretne jönni.) A gyorsabbat választom. Fogom a rongyot és lemosom a csapot, fertőtlenítőszerrel kisikálom a wc-t, letörlöm az ülőkét. Majd kissé sápadtan kilépek. Elmondom neki, hogy mi történt. Már neki is hányingere van.
Mostanában szeretek "keménykedni".
Ezt az előző bejegyzés is fantasztikusan mutatja. Álljon itt egy
újabb Kemény-munka. Mondjuk P-nek. A hétvégéért. (Csak, mert tudom,
hogy olvassa.)
Kemény István: Az élő
lelkiismeret
Az élő lelkiismeretem beteg.
Nincs mellette senki. Fekszik és iszik.
Elmart mindenkit maga mellől.
Engem már régen. Csúnya ügy volt.
Nincs ő már senkivel.
Fel kéne hívni,
lelket önteni bele,
tartani vasmarokkal,
éveket szánni rá. Úgy,
ahogy ő diktálta
egészségesen.
Az önreflexivitást szeretem. Pláne, ha az úgy jön, mintha én rendeztem volna. Pedig nem akartam. (Ő akarta.) Aztán így visszanézve, három nap távlatából, nem is olyan nagy baj, hogy megtörtént a Találkozás. Ég és (Z)föld között. Valahol egy tűzlépcsőn, vagy egy füstös kiskocsma karosszékében. Miközben írtam, írok és gondolkodom. Túl sokat akarok mindani, már nem is én beszélek. Kemény szavak ezek.
November, pánik
Reggelenként szélcsend, foltokban
köd,
talajmenti fagyok .
Most követem el az apró hibákat,
amikből megítélnek.
Délre biztos, hogy mindig kisüt a nap,
és aki hajnalig hánykolódott,
az is felébred.
Két tündér ballag az
erdőszélen,
mert nem parkol autó
a horizonton belül. Látszik
a leheletük, pedig most nem is
akart csodát tenni egyikük sem.
Ezután nem jönnek soha többé,
de nyugalmuk ma estig még
meglátszik majd a tájon.
Nagy baj lesz, ha addig nem
tanulom meg ezt a nyugalmat én is,
viszont ha sikerül, akkor
a szép, örök télnél
nem lehet rosszabb.
Éva vagyok, és szeretem az almát.
Pandora vagyok és rohadtul kíváncsi.
Judit vagyok és nagyravágyó.
Ha Ádám lennék, vagy Epimétheusz és Kékszakáll beletörődnék a kérdések nélküli világba.
Végeztem a válsággal. No, nem a
gazdaságival, hanem az alkotóival. Két kőkemény hétig tartott. Ami
nem is sok, de meghatározó. Szar az, mikor látod a dolgot, amit épp
csinálsz/írsz/teszel/instruálsz aztán egyszer csak eltűnik a ködkép
a látóhatárról, és összezavarodva 
bámulod az üres teret a
fejedben.
Hiába olvasod vissza 100szor, ami eddig megvan, nem segít. Aztán egyszercsak jön egy zene és újra látsz. Hegyet, fát, erdőt, vásznat, függönyt. És akkor megint megszűnik a külvilág, és átlépsz egy másik dimenzióba, ahol a szemed irányítja az agyadat. Leírod, elküldöd és vársz. Godot-ra.
Napi hírolvasás közben akadtam rá
egy linkre, ami átvitt egy oldalra, az pedig egy másik oldalra, az
érdeklődésem pedig felkeltődött...No, de miről is van
szó?
Találtam több fajta magyar és nem
magyar nyelvű honlapot, ahol az anorexia mellett voksolnak az
emberek. Az érthetőség kedvéért: Po ana és Pro mia (bulímia,
ugye...) Bevallom őszintén nagyon naív lány vagyok, mert nem
gondoltam volna, hogy az öngyilkosság részletes és pontos leírása
nyílvános és elérhető az éter hullámain...és akkor
ledöbbentem.
Tizenhat, tizenhét éves csajszik
panaszkodnak, hogy kövérek, önértékelési problémákkal küzdenek,
satöbbi. (persze ilyenkor lehet beszélni arról, hogy modellek, meg
soványság-világkép, meg -2-es ruhaméret, meg divat) de engem ez nem
érdekel. Túlkapások mindig is voltak, elég megnézni az ötven éves
Barbie babákat és az testtömegindexüket. Már amennyiben egy
műanyagnak lehet testömegindexe. Szóval a marketing részét a kóros
soványságnak hagyjuk.
Engem inkább az érdekelne, hogy
ilyen fiatal lányok esetében, kik étkezési zavarokkal,
depresszióval küzdenek hol vannak a szüleik? Nem tűnik fel nekik,
hogy a gyerek nem eszik? Nem tűnik fel nekik, hogy bezárkózik a
szobájába és nem beszél magáról? Nem tűnik fel nekik, hogy a
lány/fiú két hónap alatt 10 kilót fogyott?
Hol vannak Ők ilyenkor? Kihez
forduljon az a szerencsétlen, aki fastol/purge-ol és, hogy
kitartásra ösztönözze az önsanyargatását thinspot képeket néz
sutyiban apa számítógépén?
Hol van a megértés, a kérdés, a
közös vacsora, a közös tévénézés, a közös beszélgetés? Nem tűnik
fel egyik szülőnek sem, hogy a gyerek a Nagyi csirkepörköltje után
rohan hányni a Wc-re? Tényleg nem?
Vagy feltűnik, de struccpolitika
van? Vagy a szülők sulykolják beléjük, hogy "dagadt vagy fiam, ne
egyél annyit"? Faszom, akkor nem gyorséttermekbe kéne járni
szombatonként, igazi ebéd helyett...
Pro an(y)a....
Hogy lehetmegbízni valakiben, ha úgy jön haza, hogy kiszívták a nyakát, és csak egy nevetéssel elintézi? Ilyen esetekben miért mamlaszok a pasik, és miért nem tudják azt mondani a szeretett nőnek, hogy balra van az ajtó?Ilyenkor talán az a megoldás, hogy ő is keres egy csajt és akkor 1-1-es a játszma? Vagy csendben, megadóan tűri, hogy hülyének nézzék?Csak azért, mert kapcsolatfüggő az illető?
Ha egy párkapcsolatban meginog a bizalom, akkor az már nem lehet olyan, mint annak előtte volt. Persze, ha minden klasszul működik a másikkal, és sok a közös pont,alapvetően meg lehet próbálni az újrakezdést.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindig ott lesz a kisördög, ami alattomosan elbújik és a legrosszabb percben tűnik fel.(Megjegyzem jogosan.) De akkor vajon van értelme annak, hogy összeszedjék a széttört élet cserepeit, aztán együtt megragasszák? Hát kurvára nem lehet beilleszteni a darabokat ugyanarra a helyre.
Vagy ez a posztmodern művészet lényege?
Nem indult jól ez a
nap...ebben persze közre játszik a
másnapos kóválygás, de A. tudja, hogy mi a gyógyír az émelygő
gyomor és dehidratált állapotra. (pedig csak két sört ittunk, igaz
éhgyomorra...) Szóval A. látta, hogy itt nem fog ötről-hatra menni
a dolog, így igazi angolos reggelit rittyentett. (Úgy dél
tájban...) Nem, nem kell a bacon-ös kombinációra gondolni, más itt
a helyzet.
Szóval: Pirított kenyeret- ez eddig nem nagy kunszt, a gyomornak is könnyű- és főzött ki tojást, de nem akárhogy kérem szépen. Megfogod a tojcsit, és a lobogó vízbe nem héjastól főzöd meg, hanem beleütöd. Ilyen "buggyantott tojás-készítés" technikával. A fehérje szépen (egy kiskanál/nagykanál segítségével) rátapad, szép gömbőcökké formálódva. A fehérje, kemény, a belseje lágy, az élmény mennyei, mert:
-vízből kiszed, rádob a pirítósra,
négyfelé vág a tojás, kifolyik a sárgasága, rá a kenyérkére, só,
bors. Earl Grey. Citrommal és cukorral.
A gasztronómiai orgazmus pedig feledteti a fejfájást.
